Szerződési Feltételek

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
AZ ELADÓ ÁLTAL FORGALMAZOTT TERMÉKEK
ADÁSVÉTELÉHEZ

(a továbbiakban: „Szerződési Feltételek”)
amelyet a
név: ShopMaster KFT
székhely: 1027 Bp., Bem József u. 6.
adószám: 23566941-2-42

mint eladó (a továbbiakban: „Eladó”), bocsátott ki, és amelyet a Vevő elolvasott és értelmezett, majd személyes adatainak megadásával kifejezetten elfogad. A Vevő ezen cselekménnyel azt is igazolja, hogy olyan cselekvőképes nagykorú személy, aki rendelkezik azon ismeretekkel, gyakorlattal, személyzettel, felszereléssel, berendezésekkel és esetleges engedélyekkel, amelyek a termékek megvásárlásához és használatához megfelelően szükségesek.
1. JELEN SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK CÉLJA
1.2 Eladó kizárólagos tulajdonát képezik a Termék(ek).
1.2 A jelen Szerződési Feltételekben foglalt rendelkezések Vevő általi elfogadásával az Eladó eladja, Vevő pedig megvásárolja a Termékeket az itt megállapított feltételekkel.
2. JELEN SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK TÁRGYA
2.1 A Vevő által kitöltött és az Eladó részére elektronikus úton, vagy telefax formájában eljuttatott „Megrendelés” elnevezésű nyomtatványon pontosan meghatározott darabszámú az Eladó által forgalmazott termék (a továbbiakban: „Termék” vagy „Termékek”).
3. A VEVŐ KÖTELEZETTSÉGEI
3.1 A Vevő írásban (telefax, e-mail útján) adja le megrendelését (a továbbiakban: „Megrendelés”) az Eladó részére.
3.2 A Termékek rejtett hibái esetén, a Vevő köteles a tudomására jutást követően azonnal bejelenteni a panaszt Eladónak..
3.3 A Vevő köteles a Termékek árát a jelen Szerződési Feltételek rendelkezései szerint maradéktalanul megfizetni, függetlenül jótállási, szavatossági vagy egyéb a Termékeket érintő panasz igényétől.

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
AZ ELADÓ ÁLTAL FORGALMAZOTT TERMÉKEK WEBES ADÁSVÉTELÉHEZ

4. AZ ELADÓ KÖTELEZETTSÉGEI
4.1 Eladó vállalja, hogy megfelelő határidőn belül a Vevő részére visszaigazolja a Termék megrendelését, majd leszállítja a megrendelt Terméket a Megrendelésben a Vevő által elfogadott szállítási feltéteknek megfelelően (a szállítás ideje és helye, a szállítás feltételei és a szükséges dokumentumok). Az Eladó a Termék árának maradéktalan kifizetésével eladja a Terméket a Vevőnek, a jelen Szerződési Feltételek vonatkozó rendelkezéseivel összhangban.
4.2 Az Eladó vállalja, hogy a Megrendelés kézhezvételét követő 15 napon belül vagy más a Felek között egyeztetett és írásban rögzített határidőn belül teljesíti a Megrendelést.
4.3 Az Eladó leszállítja (leszállíttatja) a Terméket a Vevőnek, a Vevő által a rendelésben megadott magyarországi címre, ahol a Terméket átadásra kerül a Vevő (illetve a Vevő által a rendelésben név szerint megjelölt személy) részére).

4.4 Az Eladó ellátja a Vevőt használati utasításokkal, ismertetőkkel és egyéb releváns információval és dokumentumokkal, amelyek ahhoz szükségesek, hogy Vevő teljesíteni tudja az ezen Szerződési Feltételekben meghatározott kötelezettségeit.
4.5 Az Eladó a részére biztosított beszerzési források elérhetősége esetén biztosítja Vevő számára a Termékeket vagy azok helyett a Szerződési Feltételek rendelkezései szerint más termékeket.
5. VÉTELÁR, FIZETÉSI FELTÉTELEK
5.1 A Termékek vételára minden esetben az Áfával növelt bruttó értéken forintban kerül meghatározásra..
5.2 A leszállított Termékek vételára az Eladó ajánlatában, majd a Visszaigazolásban is pontosan előre meghatározott a szállított Termékek mennyiségének és típusának megfelelően rögzített ár.
5.3 Vevő - a jelen Szerződési Feltételek feltételeivel összhangban - az Eladónak az átadás/átvétel előtt az Eladó MKB Nyrt. vezetett, 10300002-20149279-00003285 számú bankszámlájára való átutalással vagy legkésőbb a Termékek futártól („Futárszolgálat”) való átvételétől, utánvétel fizetéssel köteles a teljes vételárat késedelem nélkül egy összegben megfizetni.
5.4 Szerződő felek megállapodnak abban, hogy számla kibocsátás és fizetés forintban történik.

5.5 Szerződő felek megállapodnak abban, hogy minden banki költséget és kifizetést, amely az átutalással vagy utánvételes fizetéssel kapcsolatban keletkezik a Vevőt terheli.
6. RENDELÉS
6.1. A Megrendelésnek tartalmaznia kell a megrendelő (Vevő) nevét és címét, az azonosításhoz szükséges egyéb adatait, elérhetőségeit, valamint a megrendelt Termékek termékszámát, megnevezését, a megrendelt mennyiséget és összesített vagy egységenkénti árat.
6.2. A Megrendelés az Eladó általi Visszaigazolással válik érvényessé és elfogadottá. Az Eladó a Megrendelést (lényeges tartalmát) lehetőségeihez mérten – a kézhez vételtől számított – 48 (negyvennyolc) órán belül igyekszik visszaigazolni. Visszaigazolás hiányában a megrendelés alapján az Eladónak semmilyen kötelezettsége nem keletkezik.
7. CSERE
Amennyiben a megrendelt Termék leszállítását követő 14 (tizennégy) nap elteltével, de az azt követő 3 napon belül a Vevő úgy dönt, hogy az számára még sem megfelelő, akkor jogosult a Terméket sértetlen állapotban, sértetlen és az eredetivel megegyező csomagolásban, eredeti állapotban saját költségén a Futárszolgálat igénybe vételével vagy egyéb szállítási módon visszaküldeni Eladó részére. Eladó ez utóbbi esetben a Terméket a Vevő kívánsága és a rendelkezésére álló egyéb Termékek szerint lehetőségei szerint kicseréli (a továbbiakban: „Csere” illetve a kicserélt Termék a továbbiakban: „Cseretermék”). A Csere iránti igényt minden esetben a Vevő köteles az Eladó részére írásban jelezni, illetve a Csere körülményeiről előzetesen egyeztetést kezdeményezni. A Csere költségeit minden esetben a Vevő állja, beleértve különösen, de nem kizárólag a szállítás és külön adminisztráció költségeit. Amennyiben a Vevő a Futárszolgálat által kívánja a Termék Cseréjét lebonyolítani, akkor a megjelölt elérhetőségen kell az Eladót értesíteni, aki megbízza a Futárszolgálatot a Termék szállításával, amelynek ellenértékét a Vevő köteles a Futárszolgálat által kiküldött személy részére - a Cseretermék átvételével egyidejőleg - megtéríteni. Amennyiben a Vevő a Terméket saját belátása szerint választott szállítási céggel vagy saját maga juttatja el az Eladó részére, akkor ez esetben a szállítás során keletkezett sérülésekért, rongálódásért, bármilyen csekély mértékő értékcsökkenéséért, a Termék elvesztéséért, megsemmisüléséért stb. a Vevő teljes anyagi felelősséggel tartozik. ,Amennyiben a visszaküldött Termék visszaérkezik az Eladóhoz és a Termék illetve csomagolása a jelen Szerződési Feltételekben foglalt feltételek alapján sértetlen és az eredeti állapotában található, az Eladó a Vevő által írásos formában bejelentett Csere igényben megjelölt elérhetőségen egyeztetés formájában megegyezik a Vevővel, hogy milyen Csereterméket kíván az eredeti helyett. Vevő jelen Szerződési Feltételek elfogadásával tudomásul veszi, hogy ezen akció keretében meghirdetett cserelehetőséggel legfeljebb 1 alkalommal élhet.
Csere kérése esetén a Vevő jogosult (i) az eredetileg megrendelt és kifizetett Terméknél drágább Terméket rendelni, a már kifizetett összeg beszámításával illetve (ii) jogosult az eredetileg megrendelt és kifizetett Terméknél olcsóbb Terméket rendelni, a már kifizetett összeg beszámításával, úgy, hogy a többlet összeget egyéb az Eladó által forgalmazott termékek vásárlása során is beszámíthatja. Ez utóbbi esetben köteles legkésőbb a Cserével egy időben/ a Cserét (a kicserélt terméke átvételét) követő 1 hónapon belül lebonyolítani a beszámítást, amely határidő jogvesztő. Vevő tudomásul veszi, hogy az Eladónak nincs lehetősége a Termék értékének beszámítása után fennmaradó összeget a Vevő részére visszafizetni. Sérült (bármilyen csekély mértékő értékcsökkenést szenvedett) Terméket az Eladó nem köteles visszavenni, kicserélni, sem annak árát beszámítani további vásárlás során más termékek árába. Eladó a Vevő költségén és kárveszélyén visszaküldheti az adott sérült Terméket a Vevő részére. Ez esetben Vevő további beszámításra nem jogosult.
8. SZÁLLÍTÁS
Az Eladó Vevővel előre közli a szállítás várható időpontját, amelyet a Futárszolgálat végez. Ezért az Eladó a szállítás körülményeire, pontos időpontjára nincs befolyással, következésképpen ezek kapcsán semmilyen tekintetben felelőssége nem tehető. Amennyiben a Vevő módosítást kíván eszközölni a szállítás tekintetében, azt megfelelő időben kell, hogy megtegye azért, hogy Eladó fennakadás nélkül megszervezhesse a kiszállítást. A szállítási cím külön költség felszámítása nélkül legkésőbb a szállítást megelőző 2 nappal módosítható. Az adásvétel egyéb részleteinek módosításához a Felek által kölcsönösen elfogadott írásos megállapodása szükséges, amelyet a Felek a jelen Szerződési Feltételekkel egységes szerkezetbe foglalva fogadnak el. Az Eladó kiállított szállítólevéllel, számlával vagy egyéb kísérő okmánnyal továbbítja a Termékeket a Vevő számára.
9. VIS MAJOR
A Felek bármelyikének késedelme, vagy az itt meghatározott kötelezettségeik hibás teljesítése, nem minősül késedelemnek/hibás teljesítésnek vagy nem ad alapot kártérítési igényre, amennyiben – de csak abban az esetben, mértékben és időtartamig
–, ha (i) ez a késedelem vagy hibás teljesítés olyan esemény miatt jelentkezett, amely a hatályos magyar jogszabályok szerint Vis Maior eseménynek tekinthető. hatalma felett áll, és amelyért sem ő maga, sem pedig alvállalkozója, más, a nevében eljáró személy sem felelős és (ii) ez a Fél – bár úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható – nem volt képes megelőzni a késedelmet vagy a hibás teljesítést. Események, amelyeket a fél hatalma felett állónak kell tekinteni különösen: természeti csapások; állami vagy katonai szervek általi kisajátítás és lefoglalás; háború, felkelés, szabotázs vagy lázadás; árvíz, rendkívüli időjárás, amelyet semmilyen ésszerű módon nem lehetett előre látni, tőzvész, robbanás, vagy más katasztrófa, vagy
hasonló esemény. A munkaügyi jogvita, amely az egyik Felet vagy saját személyzetétérinti, nem mentesíti ezen felet a Szerződési Feltételek alapján fennálló kötelezettségei alól. Ezen kívül, ha egy fél vagy személyzete visszautasítja egy munkaügyi jogvitával érintett létesítménybe való belépést, az csak abban a kizárólagos esetben mentesíti kötelezettségei alól, ha a visszautasítás világos és egyértelmű fizikai sérülés veszélyén alapszik. A vis major körülményeinek 1 hónapon túli fennállása esetén mindkét Fél jogosult a Szerződési Feltételek azonnali hatályú felmondására. A vis major igazolására a Felek elfogadják a kompetens állami hatóságok által kibocsátott dokumentumokat.
10. TULAJDONÁTSZÁLLÁS
A szerződő Felek megállapodnak abban, hogy csak a teljes vételár kifizetésével száll át a leszállított Termék(ek) tulajdonjoga. A Termékek átadását/átvételét a Termékek szállításához mellékelt számla, szállítólevél vagy egyéb kísérő dokumentum igazolja, amely egy példányát a Vevő köteles aláírva visszaküldeni az Eladó részére. Vevő kötelezi tovább magát arra, hogy amennyiben a jelen Termék(ek) vonatkozásában fizetési kötelezettségének nem tesz határidőre eleget, abban az esetben minden további nélkül tőri, hogy az Eladó a Vevőnél bármilyen formában megtalálható Termék(ek)et elszállítsa vagy elszállíttassa, továbbá tudomásul veszi, hogy az Eladót ért kárt teljes mértékben köteles megtéríteni. Vevő köteles biztosítani az Eladó vagy általa kijelölt harmadik személy akadálytalan eljárását a fentiek során. Vevő képviselője jelen Szerződési Feltételek aláírásával a jelen fejezetben foglaltak betartásáért személyében (is) felelősséget vállal, valamint Vevő garantálja, hogy a szállított áruk beépítésénél, átadásánál, eladásánál (stb.) az érintett harmadik személlyel is írásban elfogadtatja a jelen fejezet rendelkezéseit.
11. KÁRVESZÉLYVISELÉS
A Termékekben keletkezett senkinek vagy mindkét Félnek egyöntetően felróható kár veszélyének viselése a Termékek átadásával száll át a Vevőre.
A Csere során az eredetileg rendelt Termékekben keletkezett kárért (i) futárral történő szállítás esetén a futárszolgálattal kötött Szerződési Feltételek szerinti személy, (ii) Vevő általi szállítás esetén a Vevő felel és viseli minden következményét.
12. SZAVATOSSÁG ÉS JÓTÁLLÁS
A szavatossági, jótállási, illetve egyéb panasz vagy kárigényeket a Felek egyeztetéssel és jóhiszemő együttmőködéssel kötelesek rendezni. Eladó a Termékek tekintetében általában kikötött jótállást illetve szavatosságot biztosít.
13. TOVÁBBADÁS
Felek kifejezett úgy állapodnak meg, hogy Vevő a jelen Szerződési Feltételek alapján megkötött adásvétel szerint az Eladótól átvett árukat harmadik személyek részére nem értékesítheti, sem kiskereskedelmi formában, sem szerződéses partnerein esetleg kereskedelmi képviselőin keresztül; ezen megkötés vonatkozik mind a Magyar Köztársaság területére, mind azon kívülre.
14. TITOKTARTÁS
Bármelyik Fél tulajdonában lévő üzleti információt és adatokat a másik Fél szigorú titoktartás mellett kezelhet, és csak egyetlen célra, az ezen Szerződési Feltételekben felsorolt kötelezettségek teljesítésére használhat fel. Ezen információkat és adatokat nem lehet kiadni harmadik fél számára a másik Fél előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül vagy ha azt a helyi jog meg nem követeli. Mindkét Félnek meg kell tennie az összes szükséges óvintézkedést, hogy megelőzze azt, hogy bármely alkalmazottja, tisztviselője vagy megbízottja ezen információkat és adatokat kiadja. A jelen titoktartási kötelezettség az adásvételi szerződés megszőnése után is korlátlan ideig fennáll.
15. FELMONDÁS
Felek a jelen Szerződési Feltételeket rendes felmondással nem szüntethetik meg. Bármelyik fel azonnali hatállyal felmondhatja a jelen Szerződési Feltételek tartalmú szerződést a másik félhez intézett írásbeli értesítéssel, ha: a másik Fél ezen Szerződési Feltételek szerinti kötelezettségeinek bármelyikét megszegte, és az írásbeli értesítéstől számított 15 (tizenöt) napon belül nem orvosolta a jogsértést, a másik Fél bármely ezennel vállalt kötelezettségeinek teljesítése tekintetében (legalább) 1 (egy) hónap időtartamra akadályoztatva volt; amennyiben a másik Fél felszámolási eljárás hatálya alá kerül vagy csődöt jelent be (csődbe megy), vagy ha vállalkozása, tulajdona vagy értékei bármely tárgya vagy jelentős része kisajátításra vagy elkobzásra kerül.
16. VEGYES RENDELKEZÉSEK
16.1. A Vevő tudomásul veszi, hogy amennyiben interneten, keresztül történik a Termék megvásárlása, akkor a jogviszonyra vonatkozó törvényi előírásban meghatározott mértékű elállási jog illeti meg. A Vevő a Szerződési Feltételektől 8 (nyolc) munkanapon belül indokolás nélkül elállhat. A fogyasztó az elállás jogát attól a naptól kezdve gyakorolhatja, amikor a Terméket átvette. A Vevő viseli az elállási jog gyakorlása miatt a Termék visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerült költségeket. Az Eladó azonban jogosult követelni a Termék nem rendeltetésszerű használatából eredő kárának megtérítését.
16.2. Vevő a Termékkel kapcsolatos fogyasztói kifogásait az alábbi elérhetőségen, illetve személyesen az alábbi címen érvényesítheti: 1158 Budapest, Késmárk utca 32.
16.3. Amennyiben ezen Szerződési Feltételek egy vagy több kikötése teljesen, vagy részben megvalósíthatatlan vagy érvénytelen lesz, vagy sért bármely jogszabályt vagy rendelkezést, ez a Szerződési Feltételek többi részét nem érinti. A Felek kötelesek az érvénytelen, vagy megvalósíthatatlan kikötést olyan érvényes és megvalósítható kikötéssel felváltani, amely a Felek szándékának leginkább megfelel.
16.4. Vevő jelen Szerződési Feltételek elfogadásával tudomásul veszi, hogy a Megrendelés az Eladó részéről történő visszaigazolását követően a jogviszony (szerződés) létrejött, amely alapján a Vevőt jelen Szerződési Feltételekben meghatározott kötelezettségek terhelik és jogok illetik.
16.5. Az Eladó által mőködtetett www.biotech.shop.hu weboldalon letölthető formában a Vevő minden olyan lényeges információt megtalál, amely a jogviszony szempontjából jelentőséggel bír. Jelen Szerződési Feltételek Vevő általi elfogadásával a Szerződési Feltételek elektronikus módon az Eladó rendszerében tárolásra kerül, az abban feltűntetett adatokat az Eladó a vonatkozó törvényi előírások maradéktalan betartásával tárolja, őrzi, kezeli.
16.6. Jelen Szerződési Feltételek aláírásával a Vevő (képviselője) kezességet vállal a Vevő jelen Szerződési Feltételekből fakadó kötelezettségeiért
16.7. Bármely ezen Szerződési Feltételek alapján megkövetelt értesítés akkor tekinthető érvényesen átadottnak, ha az személyesen, postán keresztül vagy faxon a Fél számára kézbesítésre került, az Eladó jelen Szerződési Feltételekben megadott címére, vagy az Eladó által megadott (és utóbb nem módosított) elérhetőségére, vagy ezen Szerződési Feltételek céljainak megvalósítása érdekében megadott és egyeztetett más címére.
16.8. A Felek meg kell, hogy tegyenek minden további lépést, amely ésszerűen elvárható annak érdekében, hogy Szerződési Feltételekben foglalt jogoknak és jogügyletnek maradéktalanul érvényt szerezzenek.
16.9. Ezen Szerződési Feltételekre minden vonatkozásban és értelmezés tekintetében a magyar jog az irányadó, és a felek visszavonhatatlanul kijelentik a Magyar Köztársaság bíróságainak kizárólagos joghatóságát (hatáskörét és illetékességét), hogy minden köztük felmerülő vitában döntsön. Azonban a jelen Szerződési Feltételekből fakadó vitás helyzeteket a Felek először tényleges egyeztetéssel és tárgyalással próbálják meg rendezni.

Használt, sérült csomagolású termék nem küldhető vissza, ezen rendelet felsőruházatra nem vonatkozik.